Bökő Péter
Halász István papnövendék bemutatkozása

2015. február 7.

Halász István vagyok, és 1995. január 25.-én születtem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, Kisvárdán. Ott nevelkedtem az atyai házban szüleimmel és három testvéremmel. Kisvárdára jártam általános iskolába is, majd gimnáziumi éveimet a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium, Általános Iskola, Kollégium, Óvoda és Alapfokú Művészeti Intézményben végeztem, ahol egy nagyon tartalmas 4 évet töltöttem el, egy nagyon jó közösségben.

Hogy mikor helyezte a Jóisten a hivatás gondolatát szívembe, magam sem tudom. 10.-ben már csak azon kaptam magam, hogy igazán foglalkoztatat a dolog, és nem hagy „nyugton” a gondolat, hogy a papi pályára lépjek. A következő 2 évben nagyon sokat imádkoztam azért, hogy azt a hivatást válasszam, amelyre a Jóistentől kaptam meghívást, mert hiszem, hogy azon az úton lehetek a legboldogabb. Visszagondolva az elmúlt közel 20 évre, egyre tisztábban látom már azokat az eseményeket, melyekkel az Isten hívott magához, és megerősítést vált ki bennem az a tudat, hogy milyen hosszú, és néha napján kicsikét kanyargós utat jártam be eddig, de a Jóisten nem adta fel a belém fektetett reményét, továbbra is hívott és várt engem. Nagyon hálás vagyok azokért az emberekért, akikre eddigi életem során támaszkodhattam, és akiknek szeretete, barátsága ébresztett rá, a Jóisten ingyenes, feltétel nélküli szeretetére. Köszönöm Őket Istenem! Most tehát itt vagyok, és örülök, hogy itt lehetek, és hiszem, hogy Ő is örül nekem. Szeretném kérni a kedves olvasókat, híveket, hogy imádkozzanak papjaikért, kispapjaikért és új hivatásokért, mert, mint tudjuk, az imának ereje van! Mi is igyekszünk odatenni magunkat. :D Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Ugrás az oldal tetejére