Elsőáldozás
Elsőáldozás

2015. július 5.

2015. július 5-én községünkben két fiatal, Baglyos Petra Erika és Hamza Péter részesült az elsőáldozás szentségében. A kereszteléskor még szüleik, ennél a nemes alkalomnál pedig már saját maguk, szabad akaratukból nyilatkozhattak arról, hogy szerető Istenünket fogják szolgálni és törvényei szerint szeretnének élni. Zsolt atya megható prédikációjában kiemelt figyelmet szentelt annak, hogy az elsőáldozókat a tiszta életre indító gondolatokkal lássa el. Megható volt látni, hogy kis falunkból is évről-évre kerülnek fiatalok Isten színe elé azzal a döntésükkel, hogy mellette, vele és érte élnek majd.

„Drága Jézusom, bűnös életem Megváltója,
Élettelen lelkemnek élet-véradója,
Részesülvén e szentségben, szívemben felhangzik:
„Ez az én testem, mely értetek adatik.” /D.K/

[ képek... ]

Ugrás az oldal tetejére