Tapasztalat a kisvárdai hajléktalanokkal
FOKOLARE


Tapasztalat a kisvárdai hajléktalanokkal

2010. augusztus 17.

Több éve járunk rendszeresen karácsony és húsvét alkalmával a kisvárdai Hajléktalan Szálló lakóihoz. Első alkalommal fenntartással érkeztünk, mivel csak a médián keresztül kialakult kép élt bennünk. A bennünk kialakult vélemény és tartózkodás az első találkozás alkalmával megváltozott. A helyi közösség tagjai együtt imádkoztunk és kértük a szentlélek segítségét, hogy alkalmas eszközök lehessünk Isten szeretetének továbbadására ebben az új helyzetben is. És Isten, mint mindig most is velünk volt, amit az ott lakók is megéreztek. Nagyon szép és mély pillanatokat éltünk meg ezen a karácsony előtti délutánon. Az evangéliumból olvastunk fel rövid részletet, Jézus születéséről, és mondtunk el néhány karácsonyi verset. Beszéltünk arról, hogy mit jelent számunkra a karácsony előkészület: Advent. És mit jelent számunkra karácsony, Jézus születése. Gondolatokat ébresztgettünk, hogyan lehet apró figyelmességgel szeretni az ő helyzetükben is. Szeretni a mellettük lévőt, ügyelni arra, hogy a későn érkező lassan zárja be az ajtót, vagy odafigyelve meghallgassa a másik beszédét.

Hogy oldjuk a kezdeti nehézséget, elkezdtük együtt díszíteni a karácsonyfát a lakókkal, és miközben a cukrot és a díszeket kötözgettük, elkezdődött egy szép, és mély beszélgetés.
A lakók könnyes szemmel meséltek régi karácsonyi emlékeikről, amikor még családban éltek, és fájdalmukról is, amiben most élnek. És arról a szép pillanatról, ami most veszi körül őket, a mi jelenlétünk által.

Amit otthon készítettünk meleg ételeket és süteményeket, közösen fogyasztottuk el velük. Az asztalt úgy ültük körbe, ahogy Chiaratól hallottuk, egy szegény, és egy közülünk való. Nagyon szép együttlét volt ez, melyet úgy fejeztünk be, hogy mindenkinek egy égő gyertyát adtunk a kezébe, és együtt énekeltük a karácsonyi énekeket. Amikor felkapcsoltuk a villanyt, láttuk, hogy sokunk szeme megtelt a szeretet és a boldogság könnycseppjeivel. Úgy éreztük, ezen az estén nem mi adtunk, hanem mi lettünk gazdagabbak. Megfogadtuk, hogy folytatni fogjuk a találkozásokat. Azóta rendszeressé vált a látogatásunk, húsvét és karácsony alkalmával. A szállónak vannak állandó lakói, és vannak akik időközben cserélődnek, és vannak akik újra visszatérnek. Az újonnan érkezők  érdeklődnek a közösségünk iránt. A szállón dolgozó szociális munkások  elmondásából tudjuk, hogy mások is sokan megkeresik és támogatják a hajléktalan szálló lakóit, aminek természetesen nagyon örülnek, és köszönik. De ezt a családias légkört, csak rajtunk keresztül tapasztalják meg.

A szállón lévő programok közül ez az egyetlen, ahol minden lakó jelen van. Kis ajándékkal várják a csoport tagjait. Ezeknek az embereknek az életében az elfogadás a legnagyobb ajándék. Mielőtt ide kerültek kitaszította őket a munkaerő piac,  a társadalom, a család. Már nem is emlékeznek rá, milyen az, amikor szeretettel veszik körül őket. Nem beszélve a finom házilag készített ételekről és süteményekről, amiben régen nem volt részük.

Az ilyen alkalmakon ismerkedtek meg a lakók a havonta megjelenő Életigével. Már várják a következő alkalmat, amikor Chiara szavai útmutatást, segítséget jelent e nehéz helyzetben élő emberek számára. Azt, hogy az Életige által közelebb kerültek Istenhez, az is mutatja, hogy a lakók önkéntesen elkezdték gondozni a közelben lévő Szűzanya tiszteletére épült kis kápolna környezetét. A Fokoláre csoporttal szoros, és hosszú távú kapcsolatot építettünk ki. A napokban tervezzük, hogy közösen meglátogatjuk a közeli kis kápolnát, együtt imádkozunk, és utána egy közös szalonnasütést rendezünk.  Ajándék ez mindannyiunk számára, melynek alapja a Chiara által tanított szeretett közösség

Kisvárdai közösség
Ugrás az oldal tetejére