Élménybeszámoló a Focolare-mozgalom budapesti országos találkozójáról
FOKOLARE


Család és imádság III.

2011. augusztus 11.

kepA család évében – Chiara Lubich a Fokolare Lelkiségi Mozgalom meglapítójának „Család és imádság” címmel elhangzott előadását adjuk közre három egymást követő hónapban. Az elmúlt két hónapban a család és imádság fogalmát jártuk körül, majd a család és imádság  kapcsolatát elemeztük. A befejező részben a Szentmisén való részvétel fontosságáról, valamint az Istennel való egyesüléshez vezető útról beszél.

A mise

Aztán ott van minden imádság csúcsa, a szentmise, vasárnap, az Úr napján, amikor a család, a kis egyház belemerül az összegyűlő keresztény közösségbe, meghallgatja Isten Igéjét, részesedik Krisztus megtört  kenyerében és kelyhében, és tovább folytatja az eukarisztikus közösséget a testvéri közösségben. A család tagjai a Szentmise után azt érezhetik, hogy tele van a szívük, hogy túláradó béke tölti el őket. Az a vágy él bennünk, hogy Istennek valami olyat ajánljunk fel, ami megfelel fenségének, ami méltó Hozzá. Gyakran azonban annyira aránytalanul kevés az, amit Neki adni tudunk, hogy igen nagy vigasztalásunkra szolgál az a tudat, hogy a Szentmisében a pappal az Atyának magát Jézust ajánlhatjuk föl, az ő végtelen értékű szenvedésével, mellyel egyesíthetjük sajátunkat, hogy méltóképpen imádjuk, szeressük, dicsérjük és dicsőítsük az Atyáét, hogy megfelelően köszönetet mondjunk neki, kegyelmét kérjük és bocsánatát elkövetett hibáinkért.

Mindig imádkozni és jól imádkozni

Jézus óv a szószaporítástól, ugyanakkor azt mondja, hogy „szüntelen kell imádkozni és nem szabad belefáradni” (Lk. 18,1). Mindig imádkozni. De hogyan lehet ezt megvalósítani? Különösen a hétköznapi élet forgatagában?  Úgy, hogy minden cselekedetünket az iránta való szeretetből tesszük. Minden tettünk előtt lehetőleg mondjuk azt, hogy „Neked”, ahogyan néhány szent tanítja. Hiszen a „szüntelen imádkozás” nem azt jelenti, hogy szaporítanunk kellene az imádságokat, hanem azt, hogy lelkünket és egész életünket Istenre irányítjuk. Kizárólag érte kell tanulnunk, dolgoznunk, fáradoznunk, szenvednünk, pihennünk és meghalnunk is, csak Őérte.

Minden tettünket a lehető legjobban kell végeznünk a világban,  mert tudatában kell lennünk, hogy tetteink Isten teremtő és Jézus megváltó művének folytatásai annak érdekében, hogy Isten tervei megvalósuljanak a világgal kapcsolatban. Így minden tettünk szent cselekménnyé alakul át.
Ez az ima áll legközelebb a mai emberhez, amikor az egész földet és a világegyetemet fejlődésében szemléljük és eszünkbe jut az embernek az a kötelessége, hogy „uralma alá hajtsa a földet” (vö.Ter 1,28). Az imának mindenekelőtt ezzel a módjával valósítjuk meg Jézus parancsát, hogy „szüntelenül imádkozni kell” (vö. Lk. 21,30). És jól kell imádkoznunk. A megfelelő környezetet kell mindenekelőtt megválasztanunk. Lehet ez egy szoba, a kert, imádkozhatunk a természetben, ahogy Jézus tette, aki magányos helyekre vonult el, hogy az Atyához fordulhasson. Az autóban is lehet imádkozni: a kocsiban összegyűlik a család és így alkalmas hely lehet az imádságra. Imádkozhatunk egy szentkép előtt is, mely arra a mennyei világra emlékeztet minket, amelyhez fordulunk. Szánjunk néhány pillanatot az összeszedettség biztosítására, hogy tudatára ébredjünk annak, ki előtt is állunk. Gondoljunk arra is, hogy mennyi kegyelmet kértünk már azokkal az imákkal, melyeket a családban tanultunk. Mondjuk az imádság szavait lassan, sietség nélkül, hogy magunkévá tehessük őket és a szívünkbe hatoljanak. Látni fogjuk, hogy a lassan és jól mondott ima könnyed, nem unalmas, mert az embert Istenével egyesíti, míg a gyorsan elhadart ima nehézzé teszi a lelket. Amikor úgy érezzük, spontán bizalommal megbeszélhetjük Jézussal és Máriával legtitkosabb dolgainkat, elmondhatjuk nekik, hogy mennyire szeretnénk szeretni Őket, hogy mennyi segítségre van szükségünk, melyek a nehézségeink, reményeink, terveink. És hittel kell imádkoznunk: „ ha lesz bennetek hit és nem kételkedtek, akár ennek a hegynek is mondhatjátok: Emelkedj föl és omolj a tengerbe, s az is végbemegy” (Mt. 21,21). Kitartással is kell imádkoznunk.

Ez néhány gondolat a családi imával kapcsolatban. Ha mindent nem tudunk megtenni, akkor tegyünk belőle valamit. Ha nem tud összejönni az egész család imádkozni, akkor imádkozzunk azzal, aki kész erre. Fontos az, hogy legyen, vagy újra legyen családi ima. A családnak, különösen ma, szüksége van a Menny pártfogására, éppen mint családnak.

A testvéri szeretet: út az Istennel való egyesüléshez

Soha nem ért bennünket annyi hatás egy nap folyamán, mint korunkban. Olyan világban élünk, mely folytonosan szórakozást, híreket, benyomást kínál. A televízió, a rádió, a telefon, a sok harsogás elkábít. Önkéntelenül is, akkor is, ha van bennünk kritikai érzék, többé-kevésbé mindannyian befolyása alá kerülünk ezeknek a  hangoknak és nem tudjuk kivonni magunkat a tömeg-kommunikácós eszközök gondolati hatása alól.  Nehéz megszabadulni ettől a valóságos bombázástól. Sokkal könnyebb hatása, sőt vonzása alá kerülni. Hogyan vonjuk ki magunkat, hogy egy kis időt az imádságnak szenteljünk? Segít bennünket a belátás és a jó szándék, mely erőt merít a hitből. De az is, ha követjük a Szentléleknek azokat az útmutatásait, amit a mai embernek ad, hiszen Ő soha nem mulasztja el, hogy segítségére siessen az embereknek minden időben. Olyan korban élünk, ahol előtérbe kerül az Egyházban a világiak szerepe. A legutóbbi szinódusnak is ez volt a témája a Christifideles laici kezdetű apostoli buzdítás megállapítja, hogy ma a Lélek különös szeretettel tekint a világiakra, például úgy, hogy nekik megfelelő lelkiségi mozgalmakat hív életre. Ezek nem vonják ki a világiakat környezetükből ahhoz, hogy egyesítsék őket Istennel. Nem írnak elő nagy penitenciákat vagy hosszú böjtöket a hiteles keresztény élet feltételeként, ahogy az más időkben volt, hanem az Istenhez vezető utat éppen ott, a világban mutatják meg, ahol mindenféle felebarát közvetlen közelében él az ember.

Ezek a lelkiségek azt hangsúlyozzák, hogy a kereszténység lényege a felebaráti szeretet, Krisztus iránti szeretetből, mert ebben van a törvény teljessége, ezt a szeretetet tanítják, erre ösztönöznek, hogy állítsuk helyre, amikor csorbát szenvedett, mert Istennek még az áldozat sem tetszik e nélkül a szeretet nélkül; hogy folyamatosan megosszuk mindenkivel, akivel találkozunk az életben, a fájdalmait, nehézségeit, félelmeit, gondjait és az örömeit is.

Arra buzdítanak ezek a lelkiségek, hogy tegyük ezt a szeretetet életcélunkká. És megtörténik az isteni csoda: ezek az így elkötelezett világiak, akik egész nap arra törekszenek, hogy szeressék felebarátaikat, elfeledkezzenek saját magukról, mikor összeszedettségben.

Imádkoznak, magával Istennel találkoznak, aki ott van szívük mélyén, aki a vele való mélyebb egyesülésre hívja őket. Szeretetteljes spontán párbeszéd kezdődik Vele, érezzük, hogy szeret minket. Csodálatos tapasztalat ez, amit mindenki átélhet. Hasonló ez a növény életéhez, ahol minél mélyebbre hatol a gyökér a földbe, annál jobban tör a szár az ég felé. Minél inkább behatolunk felebarátaink szívébe, hogy vele  hordozzuk fájdalmait és örömeit, annál inkább egyesül a lélek Istennel.

Vannak mai társadalmunkban olyan erők, olyan ösztönzések, melyek erőteljesen egy külső, gyakran  hiábavalóságokkal teli világ felé vonzanak, melyek mintegy megbabonázzák az embert, megbénítják kreatív erejét – gondolkodását például -, rabbá teszik és becsapják az olcsó boldogság ígéretével. Létezik azonban egy belső erő is, mely a szíve mélyén vonzza az embert, mely érzéketlenné teszi a világ szellemével kapcsolatban, mely egy egészen különleges imára hívja őt és olyan békével ajándékozza meg, amit a világ nem ismer, olyan örömmel, mely össze sem hasonlítható azzal, amit a világ kínál, olyan vigasztalással mely kielégíti a lelket.

A családnak, ennek a kis világi egyháznak meg kell tanulnia ezeken az új, Istenhez vezető utakon járni, melyeket ma a Szentlélek mutat, meg kell tapasztalnia s szeretetnek ezeket a fenséges gyümölcseit. Ezáltal minden más ima új mélységre fog szert tenni. Így a család egyre inkább Istené lesz, és Isten ki fogja tudni bontakoztatni vele kapcsolatban terveit, például azt, hogy nyíljon ki sok más család felé, hogy mind egyre jobban egyház legyen, és hogy együtt alkossák Isten gyermekeinek széles családját, melynek tagjait a Jézus által hozott szeretet köti össze és tanúságot tegyenek arról, hogy milyennek kellene lenni az egész világon az emberi nem családjának.

A Szűzanya, az ájtatosság jeles edénye, tekintsen le minden családunkra, árassza el őket anyai szeretetével, tegye őket hasonlóvá az ő családjához, mely a legszentebb család, mely valaha is létezett és létezni fog: Jézussal, az ő fiával és Józseffel, az ő jegyesével.

Kedves Olvasó! Köszönöm, hogy megoszthattam ezeket a gondolatokat Önökkel. Tettem ezt mindazért, meg megtapasztaltam az életben, hogy a szeretet legfőbb forrása a család, és családi közösség csak az ima által létezhet. Mindenkit csak bíztatok arra, soha nem késő elkezdeni együtt imádkozni.

Fokoláre Lelkiségi Csoport tagjai

Ugrás az oldal tetejére