Anyák napja
Anyák napja

2014. május 4.

A szeretet szelleme, mely egy családban uralkodik, mind az anyát, mind a fiút vezeti a párbeszéd során, melyben tanítanak és tanulnak, helyreigazítanak és megbecsülik a jó dolgokat!
(Ferenc pápa:Evangelii Gaudium 139.)


Anyák napja Napjainkban az egyik legfontosabb dolog, hogy ebben a rohanó világban mindig meg tudjunk állni, és soha ne feledkezzünk meg a legfontosabb dolgokról, és azokról, akiktől az életünket kaptuk. Hiszen az édesanya a legdrágább kincs. Ahhoz, hogy szüleink legyenek, elengedhetetlenek a nagyszülők, ezért róluk sem szabad elfelejtkeznünk. Talán csak akkor értjük meg, hogy az édesanyánk mekkora kincs, amikor már sajnos nincs közöttünk. Ennek tükrében életünk minden napján emlékezzünk arra, hogy édesanyánk mennyi áldozatot hozott értünk önzetlenül nap, mint nap.

Egyházközségünk a Szent László Katolikus Általános Iskolába járó tanulókkal köszöntötte az édesanyákat, nagymamákat, dédi mamákat a 10 órai szentmisén. Takácsné Makrai Éva tanító néni bevezetője után a kis elsősök éneke és versei minden szívet megérintettek, és kevés szem maradt könnyek nélkül. Ezt az élményt csak fokozta az énekkarunk záró dala.

Linzenbold József esperes, plébános atya homiliájában ismét rámutatott arra, hogy milyen önzetlenek az édesanyák, és mennyi áldozatot hoznak értünk. Ezek után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy vajon mi viszonozzuk e valaha nekik?

Istenünk, aki szeretettel kötötted össze szívünket, kérünk, hogy szülőkként mindig békében, és egyetértésben éljünk, soha ne térjünk le parancsaid útjáról!

Áldd meg életünket, és add, hogy a ránk bízott gyermekeket kegyes ajándéknak tekintsük!
Adj a gyermekneveléshez erőt és türelmet, hogy alázatos szeretettel fogadhassuk el az élet minden pillanatát!
Boldogságos Szűz Mária, állj minden gyermeket foganó édesanya mellé, és légy oltalmuk mindvégig!

Polyákné Kiss Melinda tanító

Ugrás az oldal tetejére