Úrnapja
Nagymarosi Ifjúsági Találkozó

2017. október 7.

2017. október 7-én rendezték meg ismét a Nagymarosi Ifjúsági Találkozót, amelyen a egyházközségünk ifjúsága is részt vett.

Ottó atya vagyok a kisvárdai diakónus. Nekem jutott az a megtiszteltetés, hogy elkísérhettem egyházközségünk fiataljait az idén ősszel, pontosabban október 7.-én megrendezett nagymarosi ifjúsági találkozóra. Október 7.-én hűvös reggelre ébredtünk, mindössze csak plusz 1 fokot mutattak a hőmérők, de bennünk annál nagyobb volt a "láng", hogy e találkozón ott lehessünk.

Így indultunk el, a jó Isten áldását kérve reggel 6-kor Kisvárdáról. Kellemesnek mondható utazás után 9-re megérkeztünk Nagymarosra, ahol már Sillye Jenő zenéi "ütötték" meg a füleinket, ő vezette ugyanis a reggeli imát, amibe aztán mi is rögtön bekapcsolódtunk. A reggeli bemelegítés után, gyönyörű napsütésben Nagy Bálint jezsuita atya kezdte el az előadását, amely az ima típusairól szólt, valamint arról, hogy hogyan imádkozzunk helyesen. Ezt követően szentségimádást tartott, mely nagyon gyümölcsöző volt számunkra. Déltől kiscsoportos találkozók voltak, ismerkedés egymással. Ezt követte az ebédidő, valamint a személyes találkozások ismerősökkel, új ismerősök "szerzése" az ország különböző tájairól érkezettekkel. A napunk csúcspontja a 16 órakor kezdődő szentmise volt, melyet a nemrégiben beiktatott Varga László kaposvári megyés püspök atya vezetett. Fiatalos szellemével, gondolkodás módjával arra biztatott mindnyájunkat, hogy Istennek tetsző jó keresztényekké formálódjunk. Egyházmegyénk főpásztorát Palánki Ferenc püspök atyát, szintén ott köszönthettük, aki szintén lelkesedésével, az ifjúság iránti szeretetével arra bátorított bennünket, hogy érdemes jónak lenni és Krisztus evangéliumához méltón élni.

A szentmise végén a záró áldásra bevonultak a "gyerekmaros" gyermekei, akik mintegy 652-en voltak, 90 vezetővel. "Vastaps" fogadta őket. Velük együtt a találkozóra ellátogatottak összlétszáma 2000 főre volt tehető. A szentmise befejeztével, mi is hazafelé vettük az utunkat, akárcsak minden résztvevő és 20.30-kor megérkeztünk Kisvárdára.

Kedves fiatal!

Neked aki mindezt csak olvasod, remélem sikerült felkeltenem az érdeklődésed és sikerült meggyőzzelek, hogy az a nap egy "megélt, fényes nap” volt számunkra, ezért bátran merem már most ajánlani, hogy a következő nagymarosi ifjúsági találkozónak, melynek időpontja 2018 május 12.-e, legyél te is szerves tagja és résztvevője, hogy te is részese lehess Krisztus "tüzének".

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Ottó diakónus, Kisvárda

[ képek... ]

Ugrás az oldal tetejére