Nagyböjti lelkigyakorlatos esték
Nagyböjti lelkigyakorlatos esték

2018. március 22-24.

„A mi hazánk a mennyben van, onnan várjuk Krisztust, a mi Urunkat!” – kezdte beszédét Tóth István atya, a Miskolc-Martinkertvárosi egyházközség plébánosa.

„Mi keresztények, akik Krisztus követésére vállalkoztunk a keresztség szentségében, tudjuk, hogy melyik kikötőbe tartunk. Az ókor embere evilági létét átmeneti szállásként tartotta számon. A mi életünknek a kikötője Krisztusban van! Nem az ember keresi Istent, hanem az Isten kinyilatkoztatja magát számunkra, az ember pedig válaszol Isten kinyilatkoztató szavaira.”

Az első este István atya a szentírásnak azt a mondatát járta körül, hogy: „az Isten a Szeretet. Az Isten szerettei vagyunk, az Isten szeretete a Szentlélek által kiáradt a szívünkbe, birtokoljuk azt és a világban nincs olyan valóság, amely elszakíthat bennünket ettől az Isteni szeretettől.”

Felhívta a figyelmünket arra is, hogy: „a hit nem más, mint az Isten szeretetére kimondott Igen! Ha egyetlen szóval akarnánk összefoglalni az Isteni kinyilatkoztatás lényegét, azt mondhatnánk, hogy az Isten szerettei vagyunk! A legfőbb ajándék számunkra, hogy az Isten szereti az embert.

Az Isten szeretete az, hogy létre hívott bennünket, hogy Krisztusban megváltott bennünket és hogy a Szentlélek kiáradásával megszenteli ezt a világot.”

A második este István atya a szeretet parancsát állította szemünk elé. Világossá vált, hogy Krisztus gondolatvilágában, megfogalmazásában a szeretet és a parancs egybe tartozik. „Krisztus a szeretet parancsát hozta el számunka. A szeretet megtartja a törvényt, a törvény pedig megtart bennünket Isten szeretetében.”

A nagyböjti lelkigyakorlat harmadik, befejező estéjén István atya a „Szolgáló szeretetre” hívott meg bennünket, egy példa által: „Ha egy édesanya egy tál ételt ad a gyermekének, a kicsi gyermek köszönetként rámosolyog az édesanyjára, akkor ki éltet kit?” – tette fel számunkra a kérdést. „Nagyon kézenfekvő lenne a válasz, hogy az édesanya élteti a gyermekét. Pedig a gyermek mosolya, az ő szemének a köszönet csillogása az, amely élteti az édesanyát. A szolgáló szeretet az, amely éltet bennünket. A szolgáló szeretet az, amely hasonlóvá tesz bennünket Krisztushoz.”

Szent Pál apostol Filippiekhez írt levelét idézte „Ugyan azt a lelkületet ápoljátok magatokban, mely Jézus Krisztusban volt. Ő szolgai alakot öltött, kiüresítette önmagát és hasonló lett az emberekhez.

Záró gondolatmenetként az életelv fontosságáról beszélt:
„Van, akinek az az életelve, hogy tedd a jót és kerüld a rosszat. Így, ha az embertársaival kapcsolatba kerül, akkor ez az életelv, ami meghatározza az ő viselkedését.”

„Van, akinek az az életelve, hogy fő a biztonság. Nyilvánvaló, hogy azt a személyt különböző élethelyzetekben ez az életelv fogja vezérelni.”

„Vajon mi lehetett Jézus életelve? Ehhez segítségünkre van Jézus megkísértésének története. Az első megkísértés, amikor azt mondja neki a sátán a pusztában, hogy a köveket változtassa kenyérré. Egy 40 napja böjtölő embernek ilyet mondani? Jézus ezt válaszolja: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely Istentől származik.

Jézus a hatalomra is nemet mond a pusztában a kísértés alkalmával. Jézust felviszi a sátán a Jeruzsálemi templom párkányára és azt mondja neki: vesd le magad, hiszen írva van, hogy jönnek az angyalaid és megmentenek. Jézus elhárítja ezt a kísértést is, ami nem más, mint hogy személyes felelősséget vállalunk önmagunkért. Jézus tudja, hogy a felelősséget nem háríthatja át másra.

„Mi lehetett Jézus életelve?”

A választ János evangéliumában találjuk meg. Az utolsó vacsorán, amikor tudta Jézus, hogy vissza kell mennie az Atyához, „Utolsó tanításként leveszi az ő ruháját, kötényt köt maga elé, mosdó tálat vesz kezébe és mosni kezdi tanítványainak a lábát. Megértettétek –e, mit tettem veletek? - kérdezte Jézus. Ha én ezt tettem veletek, nektek is meg kell mosnotok egymásnak a lábát. Jézus életelve: a szolgáló szeretet.

Útravalóként így zárta gondolatait István atya: - „Nektek is szolgáló szeretettel kell fordulnotok embertársaitok felé kedves testvérek, hiszen az Isten, minden értelmet meghaladó módon szeret bennünket!”

Borus Lászlóné
média-szakos hallgató

Ugrás az oldal tetejére