Több vagy, ha adsz Kisvárda Római Katolikus Egyházközség!
Több vagy, ha adsz Kisvárda Római Katolikus Egyházközség!

2018. október 11-14.

Az idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg a 72 óra kompromisszum nélkül nevet viselő rendezvényt, melyhez idén ismét nagy örömmel csatlakozott Kisvárda, mintegy 100 diákja. Egyházközségünkben Mészáros Zsolt atya és a hitoktatók koordinálták és vezették ezt az összefogást, melyhez két Gimnázium csatlakozott: a Szent László Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium és a Várday Kata Reformázus Gimnázium. A katolikus, a református és az evangélikus egyház által szervezett országos önkéntes ifjúsági programban évről évre olyan közhasznú feladatokban vesznek részt a fiatalok, mint intézmények és játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, valamint kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek.

Egyházközségünk 4 projektje a következő volt:
1. A szőlőhegyen lévő kis kápolnánk környezetének rendbetétele, beültetése virággal
2. A helyi hajléktalan szálló lakóinak megvendégelése
3. Iskolánk parkjainak téliesítése
4. Döge fíliánk templom udvarának rendbetétele

Önkénteseink teremtésvédelmi akciónk keretében gereblyét, metszőollót, lombseprűt, lapátot ragadtak, hogy a Szent László Katolikus Intézmény udvarát, parkjait rendezetté tegyék. Vidám jókedvvel metszették a rózsát, seperték és szállították a faleveleket, szedték a szemetet. Így a nap végére iskolánk belső udvarán kialakított zöld-szigetek talajtakaró növényzete és az udvar is megújult. Délután eljutottunk a helyi hajléktalan szállóra, ahol egy dolgos kis csapat csokoládés-banános muffint sütött a lakóknak, illetve otthonainkban elkészített süteményekkel vendégeltük meg őket. A sütemények oly finomra sikerültek, hogy egy szempillantás alatt elfogytak a finom falatok. Fiataljainkhoz néhány „szálló-lakó” is lelkesen csatlakozott és kezdetét vette a tekebajnokság. Felejthetetlen néhány órát éltünk át mi is és a lakók is. Egy másik csapat ugyanebben az időben a kis Mária-kápolnánk udvarát varázsolta rendezetté, borította virágba. Dögében az egyházközséghez tartozó egyik fíliánkban a szorgos kezek rendbe tették templomunk udvarát, sepertek, kapáltak, gyűjtögettek. Előkerült három szépséges angyalka, melyek 100 éves műemlékek és most a fiataloknak köszönhetően teljesen megújultak.

Elmondhatom hogy fiataljaink szíve helyén van, elkötelezettek, lelkesek, segítőkészek, nyitottak. Felemelő érzés, amikor megtapasztalom, megtapasztalják, hogy így együtt, közös erővel, milyen nagy dolgokat lehet véghez vinni, milyen csodálatos érzés másokon segíteni.

Kedves Fiatalok! Öröm volt veletek és köztetek lenni! Jövőre ismét! Mert Több vagy, ha adsz!

Votykuné Aradi Angéla
Poncsákné Dolhai Csilla
Rubóczkiné Országh Erzsébet

[ képek... ]

Ugrás az oldal tetejére