Nagyböjti lelkigyakorlatos esték Kisvárdán
Nagyböjti lelkigyakorlatos esték Kisvárdán

2019. április 12-14.

„Az emberi lélek olyan, mint a fejsze.
Újra és újra meg kell éleznünk!”


Kerekes László atya, a geszterédi római katolikus egyházközség plébánosa szeretettel köszöntette a kisvárdai híveket a nagyböjti lelkigyakorlat első estéjén.

Szentbeszédét László atya egy rövid történettel kezdte: két favágó kiment az erdőbe fát vágni. Az egyik favágó megállás nélkül, szünet nélkül vágta, hasogatta a fát, miközben a másik favágó óránként megállt pihenni, letette fejszéjét. A nap végén összemérték, kinek mennyi fát sikerült kivágnia. Aki egész nap vágta a fát, elégedetlen volt, hiszen ő megállás nélkül dolgozott és mégis kevesebb fát tudott kivágni, mint társa, aki nagyon sok szünetet tartott a nap folyamán. Társa ekkor így szólt elégedetlen kollégájának: lehet, hogy te azt láttad, hogy én napközben megállok pihenni, de olyankor én nem csak pihenni álltam meg, hanem azért is, hogy a fejszémet megélezzem.

László atya az emberi lelket is a fejszéhez hasonlította, hiszen nem szabad hagynunk, hogy berozsdásodjon, újra és újra meg kell éleznünk! A lelkigyakorlatok is arra szolgálnak, hogy élezzük a lelkünket és erősítsük azt.

Első esti elmélkedését 4 pontra osztotta fel plébános atya. Az első pontban Jézus szenvedőképességére irányította figyelmünket. Hiszen nagyon sokszor elgondolkodunk azon, ha Jézus Isten fia volt, akkor miért kellett szenvednie? Tudjuk, hogy Jézus Krisztus Isteni és emberi természet. Jézus valóságos istensége mellett, aki egy az atya Istennel és egy a Szentlélekkel – valóságos ember is volt, aki elfárad, sír, megéhezik és szenved. Jézus a szenvedést önként vállalta értünk. Keresztény hitünk nem szünteti meg és nem is csökkenti a fájdalmat és a szenvedést, sokkal inkább elviselhetővé teszi azt. Szenvedésünk és keresztjeink nem szűnnek meg, de ha van hitünk, akkor elviselhetővé tudjuk tenni ezeket a nehéz terheket. El kell gondolkodunk: vajon az én hitem mennyire erős?

A második elmélkedési pont, amikor Jézus keresztútján találkozik édesanyjával. Mária nem tudott végig ott lenni Jézus mellett és nem azért, mert nem akart, hanem azért, mert nem engedték a közelébe. A keresztúton azonban ott volt mellette, lépésről lépésre követte őt, tekintetük találkozott, látta Fiának vértől áztatott testét, meggyötört arcát. A tükröződő isteni tekintet már nem látszott az arcán a portól és a szenvedéstől. Jézus látta édesanyját, és szíve szakadt meg, hogy így kell látnia. Nekünk is el kell gondolkodunk, hogy a mi életünkben ott van e a tisztelet, a szeretet Mária irányába? Az imádságainkban, elmélkedéseinkben megtalálható e? Mert ha ott van és találkozunk szenvedő embertársainkkal, akkor jobban együtt tudunk érezni velük.

Harmadik elmélkedési pontként László atya olyan emberekre fordította figyelmünket, akik együtt éreztek a szenvedő Jézussal: Cirenei Simonra és Veronikára. Cirenei Simon, aki segített Jézusnak a keresztet vinni, teljesen átformálódott. Azokat a métereket, amiket együtt tett meg Jézussal teljesen megváltoztatták őt, megszületett benne a hit oly annyira, hogy később egész családjával együtt keresztény lett, ő maga pedig püspökké szentelődött. Veronika bátor nőként oda mert menni Jézushoz, és kendőjével törölte le fáradt, meggyötört, poros arcát. Jézus hálából a szenvedéstől átitatott arcának képmását ajándékozta Veronikának.

Nekünk is el kell gondolkodnunk: amit a legkisebb testvéreim közül egynek is tettetek, az olyan, mintha nekem tettétek volna. Vajon felismerem e Jézust embertársaimban? Vajon felismerem e a szenvedő Jézust, beteg és szenvedő embertársaimban?

Negyedik elmélkedési pontként a keresztút 8. állomására irányította figyelmünket László atya: Jézus találkozik a síró asszonyokkal. Ezt kéri tőlünk Jézus: ne miattam sírjatok, hanem magatok és gyermekeitek miatt. Jézus szavai ma is megfontolandóak. Hiszen azok a szülők, akik a vallási kötelezettségeiknek nem tesznek eleget, nem csak maguknak ártanak, hanem a rábízott gyermekeiknek is. Nem csak hivatásbeli kötelezettségeink vannak, hanem vannak vallási kötelezettségeink is.

Meg kell fontolnunk, hogy vajon a rám bízottak, akiket a jó Isten nekem adott és rám bízott, az ő lelki életükről gondoskodom e? Átérezzük e ezt a felelősséget, hogy nem csak saját magunkért vagyunk felelősek, hanem a ránk bízottakért is.

Nagyböjti lelkigyakorlatos esténk második napján László atya egy különleges tanúságtétellel kezdte beszédét. Elmesélte, hogy odahaza náluk Geszteréden, a délután folyamán végezték a falusi keresztutat, több száz hívő részvételével, családokkal, gyermekekkel, fiatalokkal és öregekkel. Több állomást a kisvárdai hívekért, értünk ajánlott fel, és azokért, akik a mai este eljöttek ide a templomba. Köszönjük.

A második esti szentbeszéd első elmélkedi pontja: aki érettünk a keresztet hordozta. Jézus Krisztus a mi üdvösségünkért, a mi örök boldogságunkért áldozta fel az életét, halt meg a keresztfán. Ez Krisztus helyettesítő elégtétele, helyettünk áldozta fel önmagát.
Nekünk is el kell gondolkodnunk: én vajon milyen áldozatot tudok felajánlani szeretteimért? Jézus minden szenvedést értünk vállalt, a mi bűneinkért, a világ összes bűnéért.

A második gondolat: a bűn. A bűn mindig Isten elleni lázadást jelent. A bűn minden egyes alkalommal azt jelenti, hogy nem Istent, nem Jézus Krisztust választottam, hanem a teremtett világot, a teremtett dolgokat. A bűnre mondhatjuk: hogy Krisztus gyilkosság, hiszen ha bűnt követünk el, akkor a lelkünkben élő megszentelő kegyelmet gyilkoljuk meg saját magunkban. Nagyon fontos, hogy a bűn gyűlölete legyen meg bennünk. Jézus a bűnös személyét mindig külön választja a bűntől, hiszen a bűnöst annyira szereti, hogy életét adta érte. Jézus nem az igazakért jött, hanem a bűnösökért.

Nem vagyunk hibátlanok, elesünk, gyarlóak vagyunk. Nagyon fontos, hogy a bűn gyűlölete mindig ott legyen a szívünkben. Minden este tartsunk lelkiismeret vizsgálatot – kérte tőlünk László atya – és mondjunk ellent a bűnnek. Hogy a jó Isten hű szolgái legyünk, ne pedig a bűné. Ha ez bennünk van, miénk a mennyország. Amíg élünk ezen a világon, soha nem késő a bűneinket megbánni.

A harmadik elmélkedési pont: a szentmise. A szentmise nem más, mint Jézus Krisztus keresztáldozatának a megjelenítése, jelenvalóvá tétele az oltárnál. Minden szentmisébe a Szentlélek által a pap átváltoztatja a kenyeret és a bort Jézus Krisztus testévé és vérévé. A szentmisének végtelen értéke van. Végtelen értékű áldozat. A szentmise sem pénzben, sem forintban ki nem fejezhető értékű áldozat. Minden imádságnak a csúcsa a szentmiseáldozat bemutatása, a mi legdrágább kincsünk. Akikre a szentmise kegyelme kiárad: a pap, a hívek, akik a szentmisén részt vesznek és aktívan bekapcsolódnak a szentmisébe és a megholtak, akikért a szentmisét bemutatjuk. Az Isten kegyelme valamennyiünkre kiárad, akik részt veszünk a szentmiséken. Próbáljunk meg mindig aktívan bekapcsolódni a szentmisébe, határozzuk el, hogy minden igyekezetünkkel oda figyelünk, hiszen annál több kegyelemben részesülhetünk. Egyetlen szentmise, amin részt vettünk, többet használ nekünk, mint azok a szentmisék, amelyeket majd halálunk után fognak érettünk bemutatni. A szentmise eltörli bocsánatos bűneinket, amelyeket nem gyónunk meg. Hiszen nem tudunk úgy felkészülni a szentgyónásainkra, hogy minden számba tudjunk venni. Emberek vagyunk, nem emlékezhetünk mindenre. A szentmisén a szentáldozás ezeket az elfelejtett kis bocsánatos bűnöket eltörli, lemossa a lelkünkről. Éppen ezért szükséges, hogy szentáldozás nélkül ne vegyünk részt szentmisén.

A nagyböjti lelkigyakorlatos esték harmadik napján a dicsőséges rózsafüzér első titkát tárta fel nekünk László atya: Jézus, aki a halálból feltámadt. Az első tény, amit át kell gondolnunk: soha, senki nem látta Jézus feltámadását. Ennek az oka: a feltámadás nem egy természetes esemény. Nem evilági, fizikai, kémiai, biológiai törvénynek megfelelő folyamat, hanem egy természetfeletti esemény. Az evangéliumok csak annyit írnak le, hogy Jézus angyala leszállt az égből és elhengerítette a követ a sziklasír elől.

Mégis hisszük, hogy Krisztus feltámadt. Az első ok: a személyi bizonyítékok, vagyis Krisztus feltámadása utáni személyes megjelenései, több mint 10 alkalommal jelennek meg a bibliában: Mária Magdolna, a tanítványok, hitetlen Tamás.

A második ok, amely bizonyítja Jézus feltámadását: az üzeneti tanúságtételek, vagyis az Úr Jézus, már a földi élete folyamán több alkalommal, nagyon egyértelműen, világosan tanította az apostolokat arra, hogy Ő majd szenvedni fog, a kereszten meg fog halni, de harmadnapra fel fog támadni. „Bontsátok le azt a templomot és én harmadnapra felépítem azt.” (Jn. evangéliuma) Jézus feltámadása után értették meg az apostolok ezt az üzenetet. Érdemes elgondolkodnunk a következő mondaton – mondta László atya: „ha Krisztus nem támad fel, hiába való a mi hitünk!” (Szent Pál)

A harmadik ok, amiért hiszünk Krisztus feltámadásában: a tárgyi bizonyítékok. Ezek a bizonyítékok: az üres sír, a lepedő, az áll-kötő, ezek mind szépen ott vannak összehajtva Jézus sírboltjában.

A negyedik, a lélektani bizonyíték. Mire is gondolt László atya: vannak olyan kritikák, akik azzal vádolják az apostolokat, hogy ők csak beképzelték, elképzelték maguk számára, hogy Jézus Krisztus feltámadt. A pszichológia tudományában tudjuk, hogy ha valaki valamit beképzel, akkor a mögött az lehet, hogy ő azt hiszi! Nagyon erősen hiszi! Az apostolok nem hitték, hogy Jézus feltámadt, hiába mondta nekik Mária Magdolna. Addig, amíg ők személyesen nem találkoztak a feltámadt Jézussal, addig nem hitték.

Amit tudatosítanunk kell magunkban: a halállal nincs vége mindennek! Krisztus feltámadása azt jelenti számunkra, hogy az én halálommal sem lesz vége mindennek! Van élet utána! Krisztus feltámadása erre a bizonyíték! Hinnünk kell, hogy túléljük ezt a világot, ezt az életet! Vár ránk az örök élet, a feltámadás boldogsága!

Borus Lászlóné
egyházmegyei média képzős hallgató

Ugrás az oldal tetejére