Több éve járunk rendszeresen karácsony és húsvét alkalmával a kisvárdai Hajléktalan Szálló lakóihoz. Első alkalommal fenntartással érkeztünk, mivel csak a médián keresztül kialakult kép élt bennünk. A bennünk kialakult vélemény és tartózkodás az első találkozás alkalmával megváltozott. A helyi közösség tagjai együtt imádkoztunk és kértük a szentlélek segítségét, hogy alkalmas eszközök lehessünk Isten szeretetének továbbadására ebben az új helyzetben is. És Isten, mint mindig most is velünk volt, amit az ott lakók is megéreztek. Nagyon szép és mély pillanatokat éltünk meg ezen a karácsony előtti délutánon. Az evangéliumból olvastunk fel rövid részletet, Jézus születéséről, és mondtunk el néhány karácsonyi verset. Beszéltünk arról, hogy mit jelent számunkra a karácsony előkészület: Advent. És mit jelent számunkra karácsony, Jézus születése. Gondolatokat ébresztgettünk, hogyan lehet apró figyelmességgel szeretni az ő helyzetükben is. Szeretni a mellettük lévőt, ügyelni arra, hogy a későn érkező lassan zárja be az ajtót, vagy odafigyelve meghallgassa a másik beszédét.

Hogy oldjuk a kezdeti nehézséget, elkezdtük együtt díszíteni a karácsonyfát a lakókkal, és miközben a cukrot és a díszeket kötözgettük, elkezdődött egy szép, és mély beszélgetés.
A lakók könnyes szemmel meséltek régi karácsonyi emlékeikről, amikor még családban éltek, és fájdalmukról is, amiben most élnek. És arról a szép pillanatról, ami most veszi körül őket, a mi jelenlétünk által.

Amit otthon készítettünk meleg ételeket és süteményeket, közösen fogyasztottuk el velük. Az asztalt úgy ültük körbe, ahogy Chiaratól hallottuk, egy szegény, és egy közülünk való. Nagyon szép együttlét volt ez, melyet úgy fejeztünk be, hogy mindenkinek egy égő gyertyát adtunk a kezébe, és együtt énekeltük a karácsonyi énekeket. Amikor felkapcsoltuk a villanyt, láttuk, hogy sokunk szeme megtelt a szeretet és a boldogság könnycseppjeivel. Úgy éreztük, ezen az estén nem mi adtunk, hanem mi lettünk gazdagabbak. Megfogadtuk, hogy folytatni fogjuk a találkozásokat. Azóta rendszeressé vált a látogatásunk, húsvét és karácsony alkalmával. A szállónak vannak állandó lakói, és vannak akik időközben cserélődnek, és vannak akik újra visszatérnek. Az újonnan érkezők  érdeklődnek a közösségünk iránt. A szállón dolgozó szociális munkások  elmondásából tudjuk, hogy mások is sokan megkeresik és támogatják a hajléktalan szálló lakóit, aminek természetesen nagyon örülnek, és köszönik. De ezt a családias légkört, csak rajtunk keresztül tapasztalják meg.

A szállón lévő programok közül ez az egyetlen, ahol minden lakó jelen van. Kis ajándékkal várják a csoport tagjait. Ezeknek az embereknek az életében az elfogadás a legnagyobb ajándék. Mielőtt ide kerültek kitaszította őket a munkaerő piac,  a társadalom, a család. Már nem is emlékeznek rá, milyen az, amikor szeretettel veszik körül őket. Nem beszélve a finom házilag készített ételekről és süteményekről, amiben régen nem volt részük.

Az ilyen alkalmakon ismerkedtek meg a lakók a havonta megjelenő Életigével. Már várják a következő alkalmat, amikor Chiara szavai útmutatást, segítséget jelent e nehéz helyzetben élő emberek számára. Azt, hogy az Életige által közelebb kerültek Istenhez, az is mutatja, hogy a lakók önkéntesen elkezdték gondozni a közelben lévő Szűzanya tiszteletére épült kis kápolna környezetét. A Fokoláre csoporttal szoros, és hosszú távú kapcsolatot építettünk ki. A napokban tervezzük, hogy közösen meglátogatjuk a közeli kis kápolnát, együtt imádkozunk, és utána egy közös szalonnasütést rendezünk.  Ajándék ez mindannyiunk számára, melynek alapja a Chiara által tanított szeretett közösség

Világszerte mintegy 600 helyszínen tartottak ünnepi megemlékezést Chiara Lubich halálának 2. évfordulóján, március 14-én. Magyarországon Zánkán a Máriapoli keretében adtunk hálás életéért és az egység karizmájáért.

A zánkai találkozó mottója: Isten a szeretet. Ezzel indult a 4 napos rendezvény, melyen kb. 700 fő vett részt, leginkább fiatalok, de 2 hónapos kortól 92 éves korig minden korosztály képviseltette magát.
Az első nap délelőttjén a fiatalok mutatkoztak be (Gen 2,3,4 nemzedék). Elmesélték otthoni - iskolai tapasztalataikat. A fiatalokkal közösen megnéztük Chiara videó előadását, melyben ezek a gondolatok fogalmazódtak meg: "Elégetni mindazt ami emberi, és előjön az Isteni. Szeretetünkkel átszőni az egész napot. Isten országa köztünk van. Mindaz amit Isten akar, vagy megenged, a javunkat szolgálja. A szeretet Isten elébe megy minden embernek. Az Eukarisztiában lévő Jézus által mindenre képesek vagyunk. A próbatételeken keresztül mélyre engedjük a gyökereinket. Istennel táplálkozva másik Jézussá válhatunk. Úgy kell élnünk, mintha Isten előtt állanánk. Az Evangélium lélek - és élet. Jézus iránti szeretetből eggyé válni a testvérrel. Az Istenhez vezető leggyorsabb út a felebaráton keresztül vezet. A szeretet szeretetet szül, Isten jelenléte ez. Isten bennünk van és szól hozzánk, meg kell tanulni a bennünk lévő Istennel beszélgetni, és meg kell találni a köztünk lévő Istent. Ha van egy olyan világ, amely Isten nélkül akar élni, kell lenni egy olyan közösségnek is, visszahelyezi az emberek szívébe Istent.

Második nap: A szeretet eggyé tesz. Ezen a napon a lelkiséghez tartozó papok mutatkoztak be. Chiara videó előadásában arról beszélt, hogy: " Az elhagyott Jézus volt az, aki összekapcsolta a földet az éggel, és az eget a földdel. A testvériség az a valóság, hogy mindnyájan egy atya gyermekei, keresztény gyermekek vagyunk. Arra várunk, hogy az egység megszülessen a többi egyházzal, a természetfeletti szeretet által. Az arany szabály: ne tedd másnak amit Te sem szeretnél, ha veled tennék. Kezdjük el mi élni elsőnek a szeretetet, a testvériséget, mondjuk el tapasztalatainkat, hogyan éljük az evangéliumot, a megélt élet által el tudjuk mesélni Isten szeretetét. A testvér akit szeretünk, ő kapu az örök életre. Két pillanat van, amikor találkozhatunk Jézussal: most, a jelen pillanat és halálunk óráján. A Szentháromság legmagasabb formája az egység.

A fokoláre közösség papjai elmondták: Az Istennek szentelt élet egyedül nehezen valósítható meg, fontos a közösség. Isten szeretetként mutatkozik meg az életünkben. Mit adhat a közösség, az egység a papság hivatásához? Közös szívvel a közösség lelkiségében, gyakran kell megélni a közösség élményét.

Fokolárok, fokolarinók bemutatkozása: Ők a mozgalom elkötelezettei. A fokolárok Istennek szentelik életüket. Jézus azt mondja: Téged találtalak méltónak arra, hogy megmutassam a fájdalmat. Az egyik fokolár tapasztalatából: "Ha szerelmesnek lenni ennyire elbűvölő, csodálatos, felemelő, magával ragadó, átalakító erejű, és boldogító.. Akkor milyen lehetsz, (ki lehetsz) Te, akitől (akiből) ez az egész van.. aki Te magad vagy a szeretet (és szerelem is) . Felfogtam, megértettem, - vagy inkább belém égett, vagy ezekben a tüzekben kiolvadt belőlem is - hogy nincs két valóság, egyetlen szeretet létezik. Az egyetlen szeretet maga a lét, aminek (akinek) része vagyok, lehetek. .. Megtaláltam, megtaláltak engem. Megtaláltam a kincset, amiért az ember mindenét (egész önmagát) eladja, odaadja, felkínálja, vagy e kincs talált meg engem, nem fontos. Egymásra találtunk. Együtt vagyunk.

Chiara videó felvételen a Pápával történt találkozását néztük. II. János Pál kiemelte: " A köztünk lévő Jézus jelen van, legyőzzük a világot, Chiara a Te karizmád a megoldás a világ problémáira. Vidd a Te karizmádat a Fokoláron kívülre is. A Szentlélek indít el, a szeretet gyógyít, megvilágosít. A Szentlélek befelé indít a tökéletesedéshez, és így kifelé is hatékonyabbak leszünk.

A harmadik napon a Volontárok (önkéntesek) mutatkoztak be, akik Isten önkéntesei. Mindennapi munkájuk során valósítják meg az Ideált. Az egyik így vallott: "Egyértelmű volt a számomra, hogy az ideált akarom életem középpontjába állítani. Sokat imádkoztam, hogy Isten rólam alkotott tervét megvalósítsam. Legfőbb cél Isten országát építeni ott, ahol vagyunk. Az Ige élése megváltoztatta az életemet, minden szerzetnek megvan a maga jellegzetes öltözéke, a mi ruhánk a szeretet".

Még ezen a napon estére Színes est volt, a három nap lelki élményeit, legszebb pillanatait humoros formában mutatták be a résztvevők. Minden nap közös szentmisén vehettünk részt, és lehetőség volt a nagyböjti gyónás elvégzésére is. A szervezők ügyeltek arra, hogy minden korosztálynak megfelelő programja legyen, kicsiknek játszóház, fiataloknak sport programok, felnőtteknek fórum. A fórumok különböző témák köré szerveződtek: - Társadalom és gazdaság, A politika világa, Oktatás és nevelés, Jog és kommunikáció, A család és nevelés.

Kisvárdáról 5-en vettünk részt a zánkai találkozón. Nagy lelki élményt, testi - lelki felüdülést jelentet számunkra a találkozó. Megtapasztaltuk, hogy a kölcsönös szeretet által Jézus köztünk lehet, és ezt próbáljuk a mindennapokban megélni. Kérjük Isten kegyelmét, hogy alkalmas eszközei legyünk szeretetének továbbadására abban a környezetben, ahol élünk.

A kisvárdai résztvevők

[ képek... ]

Amikor Galambos Gézáné - Marika megkérdezett, hogy szeretnék-e elmenni Rómába a Fokoláre lelkiség tagjaival, nem gondoltam, hogy milyen csodálatos élményekben lesz részem a napfényes Itália földjén. Annyit tudtam csak, hogy ebből a régióból egyedül megyek, Budapestről indulunk busszal, és 41 számomra ismeretlen emberrel fogok utazni.
Igent mondtam, mert úgy éreztem, hogy szükségem van néhány nap magányra, hogy átgondolhassam az életemben felmerülő lelki nehézségeket. Magány - az nem volt, helyette egy szerető közösségbe csöppentem. Amikor elindultunk a busszal bemutatkozott két tolmácsunk: Ferenczi Zoltán és Echart Emese  akik végig kísértek bennünket ezen a csodálatos utazáson. A csoport tagjai is elmondták, hogy honnan jöttek, és hogyan kerültek kapcsolatba a lelkiséggel.

Első állomásunk Lopianó volt. Megnéztünk egy kiállítást, ahol bemutatták azokat a tárgyakat, amit a helyi kézműves műhelyben készítenek. Ez a kis település egy fokoláre falu, ahol az evangéliumi élet szerint élnek az emberek. A világ minden tájáról érkező házas és magányos fokolárék  4-6 hónapot töltenek itt. Ez idő alatt a lelki formálódás keretében délelőtt tanulnak, délután megtermelik a falu fenntartásához szükséges anyagi javakat.
Délben szentmisén vettünk részt a helyi csodálatos templomban, az éppen ott látogató brazil csoporttal együtt.

Másnap kezdődött a kongresszus Castel Gandolfóban, a Pápa nyári rezidenciájának konferencia termében. A világ 27 országából 1630 fő volt jelen. A kongresszus az IBOLYA szín jegyében szerveződött, ami a fokoláre mozgalomban a kommunikációt jelenti.

Kommunikáció a mozgalmon belül, a mozgalomból „kifelé” és kommunikáció a családban. Chiara videó felvételén a kommunikációt, mint szükséges eszközt határozza meg. „Mindenki mindenkivel, mindenki mindenkiért” mondja. A szeretet egyesít bennünket, feladatunk, hogy a mozgalmat életben tartsuk, és Istent ismét divatba hozzuk! Ehhez szükség van arra, hogy használjuk a modern kommunikációs eszközöket, az újságot (Új város) a könyvnyomtatást, a videón való megjelenést. Az evangélium azt mondja: A tetőkről kell kiáltani, ezt kell mi is tegyük.

Az előadások, és tapasztalatok között szép zongora-szólókat, és énekeket hallgattunk, vendég volt a Veronai Aréna három operaénekes művésze is.
Sikerült meglátogatni Chiara sírját is, nagy meglepetésünkre éppen január 22.-én Chiara 90. születésnapján került erre sor.
Kiemelt jelentősége volt az előadások között a családon belüli kommunikációnak.

Az, hogy mindig sietünk, nem beszélgetünk egymással széttöredezetté teszi a kapcsolatokat. Minden emberben Jézus beszél hozzánk. De nemcsak a szó lehet kommunikációs eszköz, hanem a csönd, az ölelés, egy simogatás, egy mosoly, az odafigyelő gondoskodásnak bármely formája. Az, ahogy kifejezzük magunkat, figyelünk, befogadjuk, értékeljük azt amit a másik mondani akar. Nagyon fontos a gyermekekkel való kommunikáció. Tudatosan kell gyermekeinket Istenhez vezetni, akkor még van esélyük arra, hogy családi életünkben megvalósítsuk a szeretet közösségét.

Az utolsó napon a Vatikánba is ellátogattunk A Szent Péter bazilika lenyűgöző méreteivel mindenkit elkápráztatott. Lehetőségünk volt papjainkért imádkozni Szent Péter sírjánál, és megláthattuk II. János Pál pápa sírját is.
Isten kegyelmében gazdag napokat élhettünk át, és csak azt kívánom mindenkinek, hogy élete során tapasztalhassa meg azt a szeretet közösséget, amit én megtapasztaltam ezen az úton.

Dicső Lászlóné

[ képek... ]

Témáját Chiara Lubich korábbi témájából merítette: "A szeretet civilizációja felé". Ennek gondolatait tájékoztató szórólap formájában is kiadták, és a következőkben lehet olvasni:

Ha csak végignézünk korunk emberiségén, nagy keserűséggel kell megállapítanunk, hogy azt inkább a züllés árnyéka, az elkülönülés barázdái jelölték meg. Az újságok, a rádió, a televízió nap mint nap ezeknek az árulkodó jeleknek az ijesztő listáját tárják elénk. Az emberi jogokat eltapossák. Különféle materializmusok terjednek el. Teljes népeket igáznak le. A nyomor, az éhség, az analfabetizmus sebzi a szegény országokat. A gazdagokat pedig a munkanélküliség, a kábítószer, az erőszak, a pornográfia. Széles körben terjed a politikai romlottság. Az erkölcsi értékek veszítenek erejükből. A terrorizmus mindig élő. A szervezett bűnözés növekszik, a család kemény csapásokat szenved el. A természet megvetésének is megvannak a súlyos hatásai. A városiasodás jelensége emberek millióit tömöríti az embertelen nagyvárosokba. Néhány aggasztó aspektusa ez annak a széthullásnak, ami felé elindulni látszik az emberiség. Leginkább ezek kerülnek előtérbe. Tudjuk azonban, hogy ami a világban történik, abból nem minden negatív.

Sokan és sokféle odaadással munkálkodnak - jót téve másokért. Valójában számtalan erőfeszítés létezik a világban, minden területen, minden irányban társadalmunk tipikus problémáinak begyógyításáért, arculatának megújításáért. Olyan erőfeszítések ezek, melyeket mozgalmunknak bátorítani kell, osztoznia kell bennük, és támogatni azokat.

Szeretnének / szeretnénk segíteni, de nem mindig sikerül - bár teljes a jó szándék mindenkiben. Hamar megtapasztaljuk a saját korlátainkat - belső vagy külső erőknek köszönhetően engedünk a közömbösségnek, veszni hagyjuk a dolgokat, magunkba zárkózunk, és csak önmagunkra gondolunk.

Miért? - Mert azt hisszük, hogy egyedül kell küzdenünk, és csak a magunk erejére számíthatunk. És itt mutatkozik meg az "Új emberiség" sajátos hozzájárulása: ahol él, tapasztalatával alátámasztva elmondja, hogy a társadalom megújításáért folytatott óriási vállalkozásban a remény és a bizalom visszaadásában, az értékes, megfelelő és tartós javak felajánlásában, ebben a "vállalkozásunkban" nem vagyunk egyedül.

Mozgalmunk megértette azt az Örömhírt, hogy: Isten a Szeretet! Isten szeret minket, Isten minden embert szeret. Az "Új emberiség mozgalom" hívatott újra éleszteni azt az igazságot önmagában és mindazokban, akikben lehetséges, hogy a menny velünk van, és ha van egy Atyánk, akkor kenyeret is tud adni, mindazzal együtt, amire szükségünk van. ..

Tapasztalatunk és meggyőződésünk, hogy ha az örömhír szerint élünk, és ha az evangéliumi forradalmat kirobbantjuk a világban, ez a leghatékonyabb társadalmi forradalmat is jelenti. Ha az Örömhír gyöngyszemét, az Új Parancsot - hogy "szeressétek egymást, ahogy én szerettelek Titeket", úgy szeresd a testvért, mint önmagadat; szeresd ellenségeidet (sajátosan a keresztényekre jellemző) - széles körben gyakorlattá váltjuk az emberek között, ez a lehető legjobb gyógymód a világban lévő súlyos problémákra, a borzasztó veszélyekre, és a béke legnagyobb garanciái.

Miért a sok kilátástalanság, fájdalom, rossz, gonoszság, miért süllyed le az ember egyre mélyebbre? Azért, mert boldogságra vágyik. Mi tapasztalatunkból tudjuk, hogy a szeretet, a másokért élés, sőt a "másikat élés" evangéliumi kalandja a végtelen, tiszta boldogság forrása. Segítsünk, akinek csak lehet, hogy élvezze az örömnek azt a teljességét, melyet Jézus megígért, és akkor megszűnik majd ez a sok szomorú jelenség. Nem lehetetlen számunkra arról álmodni, amit ma sokan feltételezni sem mernek: hogy a világ megváltozhat, és bár sok minden szemmel láthatóan széthullik, mégis talán egy új korszak felé közeledünk.

Mi, a mozgalom tagjai, megélt tapasztalatunkat, annak emberi, földi, társadalmi életünkre gyakorolt összes hatását szeretnénk felajánlani - így a ránk jellemző módon akarunk hozzájárulni a világ megújulásához.

Ki akarjuk fejezni létünkkel, hogy ha mi meg tudjuk ezt valósítani, létezik közöttünk és bennünk a szeretet, a harmónia, a béke, a boldogság - és semmiben nem szenvedünk hiányt, akkor miért nem történhet ugyanígy az emberek sokaságával?

Ha a mi egyéni vagy közös tapasztalatainkban - (azokban is, amik ma itt elhangzanak) - léteznek a megújult emberiség jelei, tünetei, akkor azok nem csupán a saját erőfeszítésünk gyümölcsei, de nem is valamiféle lehetséges képességünk gyümölcse: hanem annak a vágynak a gyümölcse, hogy ott, a földnek azon a sarkán, ahol Isten akar bennünket, az Evangéliumból gyakorlattá váltsuk mindazt, amit megértettünk.

Ezt bemutatni, megélni egyedül képtelenek lennénk. Számunkra, mint Új Emberiség különösen is fontos: ahol egyek vagyunk Krisztus nevében, Ő ott van jelen.

Lelkesítő igazság, hogy Ő egy valóság, mely nem csak 20 évszázaddal ezelőtt létezett a világon, hanem Feltámadottként közöttünk is jelen van minden alkalommal, amikor úgy szeretünk, ahogy Ő akarja, megosztva egymással a reményt, a vágyainkat, a szükségleteket, az aggodalmat, a küzdelmet, a sikereket, megdöbbentő ígérete szerint: "Íme, én veletek vagyok minden nap, a világ végezetéig".

De miért akarjuk hangsúlyozni az Evangéliumnak ezt a részletét? Fontos egyáltalán az Ő jelenléte?

Rendkívül fontos, nélkülözhetetlen, különösképpen számunkra, akik az Új Emberiség mozgalomhoz tartozunk, mi akik arra vagyunk hivatva, hogy a földi várost építsük, bizonyos értelemben folytatnunk kell a teremtő munkáját.

Kire tekintett az Atya a teremtés közben? - Azt mondja az Evangélium: "kezdetben volt az Ige… Minden általa lett." Minden általa lett, Őáltala, az Ige által. Az Igének tehát szerepe volt a teremtében. Benne volt az ember és a teremtett világ terve. Az Atya Őbenne csodálta ezt, miközben teremtett.

Mi, akik közre akarunk működni a világ megújításában, kire fogunk tekinteni a földi város harmonikus építése közben, és a teremtés folytatásában?

Ki világíthatna meg jobban minket? Jézusra fogunk tekinteni, a megtestesült Igére. Könnyebb lesz ez akkor, ha Ő ott lesz közöttünk. Őnála jobban senki sem tudja megsugallni, hogy mit kell tennünk, megerősíteni mindabban, amihez hozzáfogtunk, kijavítani vagy bátorságot adni az újrakezdéshez. De a köztünk lévő Jézus jelenléte másféle okból is fontos. Tudjuk, hogy az ember gyógyíthatatlan sebként hordozza magában a természetfeletti utáni vágyat, az isteni hajtja, a végtelen űzi, az örök vonzza.

Tudjuk, hogy ha sikerülne is megújítani az egész emberiséget, és valóban felépíteni egy új világot, szíve akkor sem érné el teljesen, amire vágyik.

Miért? Mert olyan életre teremtetett, mely nem múlik el… Ezért itt is hangsúlyoznunk kell egyfajta igazságot: az ember a földi várost építve már mostantól maradandót építhet, mert fáradozásával, munkájával részt vesz annak az "új égnek és új földnek" a megteremtésében, ami várni fogja őt…

Annak viszont, hogy ez megvalósuljon, van egy feltétele. Az ember művei, melyeket létrehoz a világban, csak akkor maradnak meg, ha a szeretet parancsa az alapjuk. De ki garantálja, hogy ennek megfelelően fáradozunk-e; ki mondja meg, hogy valóban a szeretet sziklájára építünk-e, és ki biztosít minket arról, hogy amit teszünk, nem fog-e elenyészni?

A köztünk lévő Jézus. - A köztünk lévő Jézus nemesít át minden kis és nagy közösséget, a földi, ugyanakkor a mennyei város egy-egy sejtjévé alakítva azokat, Ő biztosít erről. Hiszen Ő teljességgel jelen van ott, ahol a szeretet élő. Ő Isten ajándéka, ugyanakkor gyümölcsei is kölcsönös szeretetünknek, melyet minden tevékenységünk alapjává kell tennünk.

A köztünk lévő Jézus! Őbenne rejlik tehát az új emberiség terve, Ő a garancia, hogy amit teszünk, az maradandó.

Tehát hogyne látnánk lenyűgözve az utat, amin elindultunk, és ami előttünk áll? Hogy is ne álmodnánk egy új emberiségről, amikor velünk van Ő, akinek Lelke azt mondta: "Íme, újjáalkotok mindent…"

Mozgalmunkon keresztül és annak lelkületével Isten egy hatékony eszközt ajándékozott nekünk, hogy új reményt nyújtsunk az emberiségnek azon az úton, mely a "szeretet civilizációja" felé halad.
  
(Galambos Gézáné Marika)

Budapesten a kőbányai Szent László Gimnázium dísztermében tartották a Fokoláre családtalálkozót, mintegy 3-400 fő részvételével. A találkozón Dull Géza atya végezte az ünnepi szentmisét. A másik jeles személyiség Igino Girodani, aki Chiara Lubich társalapítója. Ő egy olasz családos férfi, aki politikus volt. Egyik írásából, elmélkedéséből merítettek, amit rövidítve ki is nyomtattak és szétosztottak (ld.: e beszámolót követően a teljes nyomtatott anyagot! - szerk.) A címe: A köztünk lévő Jézus a családban. A fő előadás e köré a témakör köré csoportosult, és emellett tapasztalatokat osztottunk meg. Kiscsoportos beszélgetést is szerveztek és voltak, akik a különböző rész-témákból rövid "előadásokkal" készültek, melyeket a plénum előtt a színpadon mondtak el, tanúságtételként.

A napi programot illetően délelőtt 1/2 10 óráig volt megérkezés, és az egész nap délután 5-ig tartott. Megérkezés után közös éneklés volt, majd bemutatkozott mindenki, hogy ki honnan jött. Ezután következett a tapasztalatok megosztása, majd szentmise, utána ebédszünet a magunkkal hozott élelemből. Ebéd után kiscsoportos beszélgetés következett, meglátások, felhívások a nap témájával kapcsolatban, és így záródott a nap. Az elhangzott olasz nyelvű előadást szinkrontolmácsolás segített megérteni.

A tapasztalatcsere folyamán sokféle hozzászólás fogalmazódott meg. Az első blokkban 5-6 beszámoló hangzott el. Többek között egy házaspár arról beszélt, hogy olyan emberekkel foglalkoznak, akik egyedül maradtak, mert meghalt vagy válás során elhagyta a házastársa. Elmondták, hogyan kísértek el ilyen embert a gyászában, vagy hogyan álltak a mellé a feleség mellé, akit elhagyott a férje a gyerekkel, és ennek ellenére hogyan rendeződött végül a házasságuk. Másik tapasztalat, hogy hogyan imádkoznak, miként hordozzák imáikban a másik embert. Ilyen és ehhez hasonló tapasztalatok hangzottak el.

Összességében egyházmegyei szinten és nagyobb plébániák közösségeinek szintjén is képviseltették magukat e lelkiség csoportjai. Emellett az "Új Város" mozgalom képviselői is jelen voltak. Ezen kívül a házasság előtt álló fiatalok, a gyermekek, házas a férfiak, és nők csoportjai is részt vettek.
A találkozón elhangzott Igino Giordani írása, melynek címe "A szeretet" volt, átfogó mottója pedig: A köztünk lévő Jézus a családban. Ennek gondolatait szeretném ezúton megosztani. A felhasznált idézetek a II. Vatikáni Zsinat Gaudium et Spes kezdetű lelkipásztori konstitúciójából származnak.
- A házasság és a család Isten két nagy emberi valóságot egyesített: az élet továbbadására szolgáló hivatást, és a férfi és nő közti legitim kölcsönös szeretetet." Az élet és a szeretet: az élet, mely Isten szeretete az ember iránt, és a szeretetet, mely Isten élete az emberekben. A szeretet tehát nem csupán emberi érzelem, hanem isteni fuvallat is: részesedés az isteni életből.

Soha egyetlen költő sem beszélt ilyen magasztosan a hitvesi szeretetről. A vallás itt is a legtisztább költészet magaslataira emelkedik, miközben egyúttal megvalósítja a legésszerűbb társadalmiasságot.

A házasság értéke lényegileg ebben a szeretetben áll: nem a származási, anyagi vagy élettani szempontokban… Ezért a házasság ereje a szeretetből fakad. , és a legjobb dolog, amit a fiatal házasoknak kívánhatunk, az éppen a szeretet. "A házasoknak - figyelmeztet a Zsinat - jusson eszébe, hogy a Teremtő Isten szeretetének munkatársai, mintegy tolmácsai." A Zsinat fel akarta emelni a családot eredeti méltóságára, és ezért rámutatott annak eredetére, a szeretetre, ahonnan az egész keresztény élet fakad. Ezzel megtisztítja, egyszerűvé teszi, és átisteníti a családot.

A zsinati dokumentum csodálatos világossággal és erővel fogalmazza meg ezt a valóságot: "A törvényes házastársi szeretet felemelkedik az isteni szeretetbe."

Feleség és férj tiszta szeretete behatol a Szentháromság szeretetének áramába: a Szentlélek bevonja a teremtményeket is. Így a szeretetük nemcsak törvényes és védett, hanem átistenített, mert úgy tekinthetünk rá, mint a szeretet-Isten életéből való részesedésre, az ő kifejeződésére. Ha a házastársak szeretik egymást, akkor tanúságot tesznek Isten jelenlétéről, és bizonyítékul szolgálnak létezésére. Ugyanakkor törekszenek a tökéletesség állapotára is. Így el lehet mondani, hogy a férj úgy szentelődik meg, ha szereti a feleségét; a feleség úgy szentelődik meg, ha szereti a férjét. A gyermekek aztán a szülők megszentelődésében találják meg megszentelődésük forrását. Ha a házasok tudnák ezt, akkor megértenék, hogy a házastársi szeretet nemcsak egy bizonyos életkorban felébredő, külső vonásokon alapuló szimpátia, hanem túlmutat a koron és a testi vonzalmon, mert a lélekben gyökerezik, és az Örökkévaló táplálja. Természetes, hogy ezt a szeretetet nem szakíthatják meg a testből eredő szeszélyek és változások, hiszen az isteni életből való részesdésről van szó.

"Az Isten igéje a jegyeseket ismételten arra hívja, hogy jegyességüket tiszta szeretettel, a házastársak pedig házastársi egységüket osztatlan egységgel táplálják és erősítsék… Egy ilyen szeretet, mely erősíti az emberi és isteni értékeket, sokkal magasabb rendű a puszta erotikus vonzalomnál."

Ezért új alapokra kell helyeznünk, és meg kell erősítenünk házaság-tudatunkat, hiszen a házasságot Isten hívta életre, és így nagy felelősséggel jár. Minden kötelességnek eleget lehet azonban tenni, ha van szeretet, az a kulcs, mely megold minden problémát. Ha a házastársak teret engednek a szeretetnek (és nem a szenvedélynek, a számításnak vagy a szeszélynek), akkor egyesülésükből Isten népe növekedése eszköze lesz, azé a népé, melyre rá van bízva Isten, az Atya országának építése, egy olyan világban, melyet eláraszt az Ellenség szabadságtipró birodalmának való behódolás ösztöne.

Tudjuk, hogy a házasélet - emlékeztet a Pápa - "a keresztény életnek nem könnyű útja", "de hosszú út a megszentelődés felé".

Íme, ez az igazán magas cél, ez az ideál, mely egy fáradságos, meredek ösvény felfelé, mely néha a Kálváriára vezető útnak tűnik. A házasok útja a legáltalánosabb út a szentté válásra. A családi együttélés az életszentség mindennapos termőtalajává lehet, sőt azzá kell lennie, a keresztény élet mércéjének alkalmazásával. Nincs regulája, pontosan meghatározott penitenciája, böjtje, zarándoklata…; ezzel szemben bővelkedik olyan eseményekben, megpróbáltatásokban, melyek egyenlő mértékben tartalmazzák az összes aszketikus gyakorlatot. Egy cölibátus nélküli szerzetességről van szó; Isten művéről, mely liturgiává alakítja a munkát, a fáradságot és a mindennapos lemondást. A szentté válást a kereszttel, a szeretet virágával lehet elérni; az emberi lét fejlődése egy keresztút mindenki számára. A keresztény úgy járja be ezt az utat, hogy kihasználja annak kényelmetlenségeit, hogy életszentséggel ajándékozza meg saját magát, családtagjait és a környezetében élőket, mégpedig felsőfokú életszentséggel. Az élet nehézségei nem nyomják agyon azt a családot, mely Istenben gyökerezik, miközben sok esetben elsöprik azt, mely csak a pénzre alapul. A házastársak ereje egységükben rejlik, ez az egység azonban a szeretet gyümölcse. Ezért mind földi, mind égi érdekük, hogy szeressék egymást, megszentelődésük érdekében kihasználva a megpróbáltatásokat, fájdalmakat, kiábrándulásokat.

A Zsinat emlékeztet rá, hogy a legmegrázóbb megpróbáltatások közepette is ott van a családban Krisztus. Ebben rejlik a titok, ebben rejlik az erő. Krisztus - tanítja a Zsinat - "a házastársak segítségére siet; velük marad, mert ahogy szerette Egyházát, és önmagát adta érte, úgy a házastársak is szeretik egymást örökké tartó hűséggel…"

Láthatjuk, hogy mindig a szeretet van a középpontban. Bizonyos szerzők, akik nem ismerik az Evangéliumot, azt hitték, hogy a kereszténység a szerelmet sötét és pesszimista módon elnyomja; de nyilvánvalóan összetévesztették a szerelmet a minden művészetet nélkülöző léha irodalomban ábrázolt hirtelen fellobbanással.

Magától értetődik, hogy egy ilyen tiszta szerelem megköveteli a házastársi tisztaságot. A szülők csak ezzel a feltétellel, csak ilyen körülmények között válhatnak gyermekeik nevelőivé. Ezért van az, hogy a tisztaság szellemében élő családok erkölcsi egészséget és erőt sugároznak társadalmi környezetükbe.

"A derű, a béke, a nagylelkűség, a világos, őszinte kapcsolat" mind a házasság tisztaság virágai. Ez a tisztaság a világ nyomorúságát az isteni valóság fényében láttatja a szivárvány minden színében. Megmutatja azt, amit Jézus mondott, hogy "Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent".

Ezek az igazságok - mondja VI.Pál pápa - érvényesek minden család számára, a kereszténységen kívül is. A család tehát a szeretetből van teremtve. Ez a szeretet az élet forrása, és így az élet továbbadásának forrása is. A zsinat dicsőíti a "kölcsönös szeretetet, melyből erő, intelligencia, öröm virágzik ki, és legyőzi az összes nyomorúságot, megpróbáltatást és nehézséget.

Ahol szeretet van, ott élet van; ahol hiányzik a szeretet, ott megjelenik a halál. "Szeress és tégy, amit akarsz": ez az igazság mindenekelőtt az otthoni környezetre áll, ahol megjelenik az állandó újdonság, az újjászülető tavasz. Ez a szenvedéseket is az életet tápláló elemmé alakítja, ahogy Mária és József is a megváltás szolgálatába állítva látták a betlehemi istállót, az Egyiptomból való menekülést, Jézus elvesztését, a megpróbáltatásokat, a fáradozásokat… Ez a szeretet menti meg a családot a drámai megpróbáltatások, betegségek, és mindenfajta szenvedések, nélkülözések idején is, amikor a szétesés, tönkremenés veszélye fenyegeti, de ahol a kétségbeesés csúcsán a szeretet győz.

(Galambos Gézáné Marika)