KARITÁSZ |
1995 -ben alakult kb. 25-30 fős létszámmal.
Elnöke: Dr. Takács Lászlóné
Titkára: Dr. Tóth Bertalanné
Gazdasági vezetője: Klicsu Csabáné
Nagy lelkesedéssel kezdtük működésünket. Tervünkben szerepelt a segítségnyújtás minden lehetőségének alkalmazása a rászoruló embereknél.
- A szeretet nap megszervezése évente két alkalommal (idősek, egyedül élők, betegek felkarolása, támogatása, szükség esetén megsegítésük)
- Nagycsaládosok, állami gondozottak felkutatása, segítése (ruhával, bútorral, élelmiszerrel, esetenként pénzzel, iskolakezdés, vizsgára ruhavásárlás, időseknél téli tüzelő pótlása, gyógyszerellátás, stb.)
Az első időkben az anyagiakat karitaszbál bevételéből, szponzorok adományaiból próbáltuk megoldani.
1997. nyarán próbára tett bennünket és bátorságra serkentett a Lengyelországból érkező 50 fős gyermekcsoport, akik állami gondozottak, és árvíz sújtotta területről érkeztek. Két hetet töltöttek Kisvárdán. Lelkesedve mindenki akcióba lépett. Feladatot vállalva és szponzorokat szerezve tudtuk boldoggá tenni a gyerekek itt tartózkodását. Ez a feladat sok embert rádöbbentett arra, hogy tud szeretni, segíteni, csak egy hívó szóra volt szükség. Mindannyiunk számára önbizalmat és lelkesedést adott. Konkrétan éreztük, megtapasztaltuk a Szentlélek közreműködését, amikor nem volt és lett, kilátástalan volt és megoldódott. A kollégiumban szállást kaptunk. A főzést a konyha vállalta. A nyersanyagot a városból és a környező falvakból, minden nap beszállították. A péküzem, húsüzem, tejüzem, cukrászüzem segített. Hétvégeken a családok vállalták a főzést. A buszok díjmentesen vitték a csoportot a kirándulásra. Tanárok segítettek a gyermekek foglalkoztatásában, programjaikban. Az orvosi ellátást orvos vállalta. Az összefogás példamutató és csodálatos volt.
Ezzel a feltöltődéssel és lelkesedéssel már 1998-ban a szatmári és kárpátaljai árvíz hírére azonnal mozdult a karitasz minden tagja. Nagyon sok ember bekapcsolódott a munkába. (Vízügy, VÁRDA-DRINK, önkéntes sofőrök teherautókkal, élelmiszer, ruha, csomagolása, szállítása a helyszínre, Kárpátaljára.)
Ebben az időben Szabolcsban ill. Kisvárdán járt Gráczból egy delegáció, akik meg akarták hallgatni, mit tesz ebben a régióban és ebben a helyzetben a karitasz és hogyan segítjük az árvíz sújtotta területet.
Tari Zsolt atya kíséretével és tolmácsolásával beszéltünk a munkánkról, anyagi lehetőségeinkről. Kaptunk egy pályázati lehetőséget, amit az atya segítségével elkészítettünk, beadtunk és meg is nyertünk. Így ennek az összegnek egy részéből 2000 tavaszán egy hetes regionális továbbképzést szerveztünk Kisvárdán. A résztvevők (kb. 50 fő) minden korosztályból voltak. Kárpátaljáról (10 fő), környező falvakból karitasz tagok és nem karitasz tagok is.
Célunk ez volt:
- A karitatív munkát végző szervekkel, feladataikkal, munkáikkal megismerkedjünk. Szükség esetén a kapcsolatok módját tudjuk alkalmazni, ill. segítséget nyújtani.
- A fiatalokat próbáljuk bevonni a karitasz önkéntes munkába. Felébreszteni a vágyat a karitasz munka iránt. Ötletekkel, javaslatokkal gazdagítsák a munkánkat. Ez a dolog beérettnek látszott a dévai gyerekek nyaraltatásával. A fiatalok aktívan bekapcsolódtak, később visszatérek rá.
- Továbbá célunk volt még az is, hogy azokban a falvakban, ahol nincs karitasz tevékenység ott is vágyat ébresszünk rá. Sikeresnek mondható az ajaki karitasz megalakulása, és tevékenysége.
- Az emberek figyelmét a közösségből kimozdítani és a rászorulók felé irányítani.
- Célunk volt még az is, (mivel határ közelben vagyunk) egy olyan "regionális" központ kialakítása, ami szükség esetén központként is szolgálhat. Sajnos erre rövid időn belül sor is került. Ugyanis 2000 őszén az árvíz Kárpátalján és a magyar területeken is nagy kárt okozott. Ekkor a mi kis csapatunk szinte megszólítás nélkül akcióba lépett. Szinte egy emberként mindenki tette a dolgát, gyűjtöttünk, csomagoltunk szállítottunk.
- Ajakon nem volt még karitasz csoport, de karitasz érzelemmel kapcsolódtak hozzánk és tettük a dolgunkat. Teherautókkal személyesen a helyszínre szállítottuk az adományokat. Az akcióba bekapcsolódtak további karitasz csoportok is, akik a mi segítségünkkel juttatták célba az adományokat. Így kerültünk és vagyunk jelenleg is kapcsolatban Ausztriával, Balatonkenesével, Budapesttel, ahonnan sok adomány érkezett.
2001 tavaszán Kárpátalját újra árvíz sújtotta. A korábbiakhoz hasonlóan próbáltunk segítséget nyújtani. Majd a nyári szünetben fogadtunk 40 gyerekeket az árvíz sújtotta területről az ajaki karitasz tagok segítségével két hétre. A gyerekeket családoknál helyeztük el éjszakára. A nappali programokról mi karitasz tagok gondoskodtunk. Kirándulni mentünk velük Budapestre, Sárospatakra, Debrecenbe, Máriapócsra, Nyíregyházára. Ekkor is nagyon sok segítséget kaptunk az emberektől. A Szentlélek közreműködését minden lépésünkkor megtapasztalhattuk.
A kapcsolatokat próbáltuk megtartani, ápolni, erősíteni. Ilyen meggondolásból 2004-ben két napos regionális találkozást szerveztünk. Bécsből érkezett (6 fő) Irgalmas Nővérrel, a Kovács házaspár, akik szállítmányok hozzánk érkezésében, felkutatásában, lebonyolításában közreműködtek. Továbbá kárpátaljai karitasz tagok (10 fő) és a két megye (Hajdú és Szabolcs megye) területéről a karitasz vezetők.
Célunk: A korábbi ismeretek megerősítése, a problémák megbeszélése, feladatok kitűzése, javaslatok az adományok célba jutásának a módjáról. Az adományozók boldogan tapasztalták, hogy a Bécsből érkező adományok megnyugtató helyre kerülnek, céljaink ötvöződnek. A segítő szándékuk gyümölcsét jelenleg is élvezzük. Rendszeresen érkezik szállítmány a megyénkbe, rászoruló gyerekek nyelvi kurzuson vesznek részt Bécsben.
2005 nyarán az ajaki karitasz csoporttal újabb feladatokat tűztünk ki célul. Arra gondoltunk, hogy boldog az az ember, aki a kapott talentumaival jól gazdálkodik, figyelmességével, szeretetével sok embert megajándékoz.
Meg akartuk látni és hallani a segélyhívó hangokat, jeleket. Így figyeltünk fel Böjte Csaba atya szerény felhívására. Úgy gondoltuk, hogy a Déván ill. a hozzájuk tartozó otthonokban elhelyezett árva, félárva gyermekek napjainak megszépítésében egy picit mi is bekapcsolódunk, egy kicsit részt vállalunk.
Húsz gyereket fogadtunk. Családoknál helyeztük el őket. A napi programot (nagyon sok jó érzésű ember segítségével szponzorálásával) a karitasz tagok közreműködésével oldottuk meg.
Heti programot készítettünk:
Hétfő: család, Máriapócs, Harangod.
Kedd: Sóstó, Állatkert, Falumúzeum, ebéd a szabadban.
Szerda: Szent László Gimnázium megtekintése, majd strandolás.
Csütörtök: A Vári Emil Általános Iskola fogadta a gyerekeket, és programokat biztosított. (torna, kézimunka, számítógép, versenyjáték stb.)
Péntek: Ajak fogadta a gyerekeket. (a parókián főzés, tánc, lovaglás, lovas kocsival falunézés, vetélkedő, játék, szentmise)
Szombat: Nyíregyháza - a Bujtosi szabadidő központban igen gazdag program (üvegfestés, gyöngyfűzés, képkészítés, versenyjátékok, bográcsban főzés, fagylaltozás)
Vasárnap: Szombat délutántól vasárnap estig Szabolcsveresmarton a "Tölgyesszögi" kastélyban voltunk.
Szombat este közös éneklés, táncverseny, vetélkedő, szalonnasütés, tábortűz színesítette a programot.
Vasárnap szentmise, ahol mindenki részt vett, az ebédet bográcsban készítettük el a fogadószülőkkel.
Hétfő: utazás a Tisza partra.
A gyerekek boldog itt tartózkodása mellett nagy örömet jelentett számunkra, hogy munkánk ökumenikus volt. A református egyház ifjúsági csoportja is bekapcsolódott szeretetszolgálatunkba. A Damaszkusz c. előadásukkal örvendeztették meg három alkalommal a nagy közönséget és a dévai gyerekeket. Az előadást bevételét a Csángóföldön épülő magyar iskola támogatására vittük el személyesen a református tiszteletes úrral, és a gyerekekkel. Így találkozhattunk a gyerekekkel, láthattuk hol és hogyan élnek és milyen szerény megelégedett boldog gyerekek. Azóta tart a kapcsolat a fogadó családokkal is.
2006. nyarán megismételtük a dévai gyerekek nyaraltatását. Újabb családok kapcsolódtak be a munkánkba. Újabb személyek ismerkedhettek meg ezeknek a gyerekeknek az életével, problémáival.
A gyerekekkel töltött napok, programok a családokban is mély nyomot hagytak. Szívünk tágabbra nyílt, jobban megtaláljuk az emberi értékeket, rádöbbenünk gyarlóságainkra, hiányosságainkra, s talán épülünk a látottakból. Lényeges, amit teszünk szívből, szeretettel és mosolyogva tegyük, mert a mosolya gazdagítja azt, akik kapja, s nem lesz szegényebb az sem, aki adja. Adakozásunkat a szeretet mellett kellő alázattal és kellő diszkrécióval tegyük. Ha a szeretetünk őszinte, a legkeményebb falat is áttöri. A mai világban túl sok falat építünk magunk köré és egyre kevesebb hidat. Jelenleg szükség lenne arra, hogy többet tegyünk egymásért, jobban figyeljünk egymásra. Meglássuk és megláttassuk a szükségben szenvedőket.
A gyakorlati munkánk mellett nagy szükségünk van a lelki feltöltődésre, erősítésre. Ezt hiteles emberek előadásából kaptuk az atyák közreműködésével.
Éves programot készítettünk minden évben a feladatok jegyében.
A rózsafüzér évében azt hiszem minden karitasz tag rózsafüzér társulati tag lett. Gondolom a feladatunkat mindannyian teljesítve, a családunkban is próbálunk apostolkodni.
Az oltáriszentség évében a hiányos ismereteinket szintén előadásokkal, könyvekkel próbáltuk gazdagítani.
Az ima-évében is volt mit tennünk. Erősíteni bennünk az ima fontosságát. Hogyan imádkozzunk? Családunkban, környezetünkben mikor és hogyan apostolkodjunk? A szülők, nagyszülők példája, feladata a gyermekek körében.
Szent Erzsébet-évében ismerjük meg Szent Erzsébet életét, példáját. Környezetünk figyelmét irányítsuk a példamutató tevékenységére, Isten és emberek iránt tanúsított szeretetére.
A biblia-évében sokszor és sokat beszéltünk a biblia fontosságáról, használatának gyakoriságáról és szerepéről az ember életében. Próbáltuk minden család igényét kiterjeszteni arra, hogy legyen a családnak bibliája.
A mi munkánk csapatmunka. Munkánk során szükségünk van egymásra, kellő alázatra, türelemre, kitartásra. Nagyon kell az embereket szeretnünk, hogy megértsük és elfogadjuk őket, a megalázott helyzetekben helyesen cselekedjünk, ítélkezzünk. Munkánk nem mindig jár örömmel, nem szabad hálát várni. Bölcs dolog munkánk során kitartani és mellékgondolat nélkül szeretni.
Munkánkat megosztva végezzük. A kórházi betegek között próbálunk apostolkodni olyan formában, hogy felkutatjuk a szentségekre igényt tartókat és segítséget adunk az atyák felé. Apostolkodásunk erősen hiányos, mert emberi gyarlóságunk miatt nem tudunk mindig példamutató magatartást tanúsítani az embertársaink felé. Talán sokszor ítélkezünk meggondolatlanul, hibásan, keményen. Kérjük a jó Isten segítségét, hogy az önként vállalt nemes feladatot, neki tetsző módon, szerényen, alázattal, boldogan és csendben végezhessük.
Feltétlenül szólnom kell arról, hogy a munkánk önkéntes, a szereteten alapszik. Az általunk végzett munka csapatmunka. Áldozatot kíván sokszor nem csak attól aki végzi, hanem a családjától is. Megértő környezet nélkül ezt a feladatot nem szabad gyakorolni, ellenkező esetben a lelki békénk is csorbát szenved. Én, mint a karitasz vezetője fontosnak tartom, hogy a munkám példamutató, követhető legyen.
A nagy családom, és elfoglaltságom miatt úgy érzem, a vezetői feladatot nem tudom számomra megnyugtatóan, hiánytalanul ellátni. Ezért 2006. október 26-án, mindenkinek köszönetet mondva, a karitasz elnöki beosztásomról lemondtam. Természetesen karitasz tagként továbbra is aktívan szeretném kivenni részemet a karitasz munkában. Mindenki segítségét megköszönöm, hogy jóban, rosszban mindig megértettek, mellettem voltak, a munkámba segítettek.
Az új vezetőre az Isten áldását kérem, legyen munkájában sok öröm. Munkáját segítse nagyon sok önzetlen, jóindulatú, segítőszándékú ember.
Kisvárda, 2009. január 12.
Dr. Takács Lászlóné
Karitasz csoport volt vezetője