Ifjúsági és egyházzenei tábor
Egyházközségünk 2025. augusztus 4–8. között ifjúsági- és egyházzenei tábort szervezett a 9–16 éves korosztály számára. A program első felében Kisvárdán, a plébánia épületében zajlottak a szakmai foglalkozások, ahol a fiatalok ének- és zenei ismereteket szerezhettek, valamint közösségi élményeket élhettek át. A tábort minden reggel közös imádsággal kezdte a csapat, melyet Mike Ervin káplán atya tartott. A hét második felében Miskolcon folytatódott a tábor, ahol változatos programok várták a gyerekeket. A résztvevők kipróbálhatták a bobozást, fürödhettek az Ellipsum Élményfürdőben, ellátogattak az Avalon Park Maya játszóházába, a nagyobbak pedig elektromos gokartozáson is részt vehettek. A szállást a Junior üdülő biztosította, ahol a napok végén esti tánc, közös főzés és számháború tette színesebbé az együttlétet. A kis táborozókat Linzenbold József plébános atya is meglátogatta, s kezdetét vette a közös esti pizzázás.
A szakmai programok jól sikerültek, a miskolci kirándulás pedig felejthetetlen élményeket adott mindenkinek. A szervezők hálás köszönetüket fejezik ki a támogatóknak: a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegyének, a Kisvárdai Római Katolikus Egyháznak, a Szent László Katolikus Iskolának, a Muzsika Zeneiskolának és a szülőknek, akik mind hozzájárultak a tábor megvalósulásához.
Faragó Sándor
kántor, karnagy, táborszervező