Egyházi évet záró jótékonysági bál

 

Közösen a remény útján…

„Jótékonyságban és jókedvvel támogattuk templomkertünk megújulását”

Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Örömmel és hálával a szívemben gondolok vissza a november 29-én megrendezett, egyházi évet záró jótékonysági bálunkra. Különleges este volt ez, hiszen nemcsak szórakozni gyűltünk össze, hanem tanúbizonyságot tenni arról, hogy mi, kisvárdai katolikusok, egy nagy családot is alkotunk.

A Szent László Katolikus Középiskola ebédlője megtelt élettel: 131-en ültünk asztalhoz, családok, gyermekek, fiatalok és idősebbek együtt. Jó volt ránézni erre a sokaságra, és érezni az egymáshoz tartozás erejét. Az est moderátora káplánunk, Mike Ervin atya volt, aki derűvel és figyelmességgel konferálta végig a programot.

Amikor a pohárköszöntőnél pezsgővel koccintottunk, egy apró, de ehhez az időszakhoz kapcsolódó ajándékkal szerettünk volna kedveskedni minden résztvevőnek. A bőr kulcstartó, amit emlékbe adtunk, a jubileumi év logóját és mottóját hordozta: A remény zarándokai.  A rajta lévő bárka, benne az evezősökkel, minket jelképez. Az Egyházat, a mi egyházközségünket. Mindannyian ugyanabban a hajóban evezünk, Krisztus keresztjébe kapaszkodva. Ez a kis tárgy emlékeztessen mindenkit a hétköznapokban is arra, hogy ebben a szent időben – és azon túl is – közösen zarándokolunk a remény útján Jézusba és egymásba kapaszkodva.

Az est kezdetét a Kisvárda Néptáncegyüttes színvonalas előadása gazdagította, akik táncukkal behozták a hagyományaink tiszteletét és örömét a falak közé. A talpalávalóról és a jó hangulatról a „Holiday együttes” gondoskodott, akiknek köszönhetően a tánctér is hamar benépesült és úgy is maradt a bál végéig.

Az ünnepi vacsorát, melyet közösen fogyasztottunk el, az iskola szakácsai készítették. A bál családias, „batyus jellegét” megőrizve a süteményekről és az italokról az asztaltársaságok maguk gondoskodtak, így minden asztalon megjelentek az otthoni kedvencek is.

Természetesen az izgalmak sem maradhattak el. Sok kedves felajánlás érkezett a tombola nyereményekhez, a fődíj pedig: két fő részére, 3nap, 2éjszaka a sárospataki Bodrog Hotelben. Egy pihentető wellness hétvége, négycsillagos szállodában. De a legnagyobb nyeremény mégis az volt, hogy a bál bevételével közös célunkat, a templomkertünk rendbetételét támogathattuk, jó hangulatban, jótékonykodva.

Köszönöm a szervezőknek, a hitoktatóinknak, konyhai dolgozóinknak, a segítőknek és minden jelenlévőnek, hogy eljöttek. Ahogy a köszöntőmben is mondtam: Együtt voltunk, keresztények. …és ez így volt szép.

Szeretettel: József atya

 

——–

Fotók: Fülöp Krisztina