Énekkar

„Ha énekelnél, de a hangod nem bír szárnyalni
mindig jön valaki, akinek a hangja szabadabban szól és veled énekel.
És ekkor a te hangod is szárnyalni kezd.
Ez a lelkek közötti kapcsolat titka.”


Énekkarunk vezetője: Szőcs Andor, az egyházközség kántora. Kórusunk 2009. év húsvét ünnepére való előkészületkor alakult, hogy a liturgikus alkalmakon gazdagítsa a szent cselekményt énekével, zenéjével.
Próbáinkat a szokásos énekkari előkészülettel (behangolás, szolmizálás) kezdjük, majd egy kis zenetörténetre is sor kerül. Aztán kezdődik az ének szövegének megismerése, dallamának lejátszása, elsajátítása, majd megtanulása.
Egy-egy ének pontos eléneklése nem kis feladat, de az odafigyelés, elsajátítás, az összeforrottság mindent legyőzhetővé tesz. Így elmondhatjuk, hogy kezdetben egyszólamú énekeket énekeltünk, ma már több szólamban is tudunk „remekelni”.

Jelenlegi és későbbi feladatainknak tekintjük:

  • Isten dicsőítését,
  • a zenén keresztül különleges lelki tartalomhoz jutást, illetve juttatást,
  • zenés ájtatosságok megszervezését, 
  • taizéi imaóra bevezetése, stb. 

Legfőbb célunk lehetne a Hétköznapi mennyország c. filmben megfogalmazott hitvallás is: „…..van egy álmom: Úgy zenélni, hogy attól megnyíljon az emberek szíve.”

Köztünk a helyed, ha szeretsz énekelni és szívesen tartoznál egy igényes, szeretetteljes, jó hangulatú közösségbe!

Szeretettel várunk minden zenét kedvelő, énekelni vágyó jó hangú testvérünket próbáinkra!

Próbák ideje: minden szerdai nap 18 óra 45 perctől (októbertől 17 óra 45 perctől)

Próbák helye: Közösségi Ház (Plébánia épülete mellett)

E-mail címünk: sollersvegyeskar@gmail.com, ahová észrevételeket, jelzéseket, kérdéseket várunk!

 

Ugrás az oldal tetejére